Nézőpontváltás


Hetedikben vagy nyolcadikban lehetett: Gizi néni egyik óráján magasugrást gyakoroltunk. Ebben a sportágban Dávid Gábor, magas, erős osztálytársunk jeleskedett. Már régen túl voltunk a gugolós, az átlépős és az ollózós technikán (ha egyáltalán ennyire elkülönülten vettük őket), és a guruló vagy inkább hasmánt stílust próbálgattuk tökéletesíteni.

Nagy élvezet volt átvetnünk magunkat az egyre följebb kerülő lécen és landolni a homokban, miközben persze a lányoknak és egyéb nézdegélőknek is imponálni akartunk. Az egyik órán fölmerült a kérdés, hogy a mozdulat legyen-e tökéletes (azaz szép), vagy pedig az eredmény legyen-e jobb? Gábor azonnal utóbbira szavazott, én az előbbire…

Negyven évvel később elkezdtem pingpongozni. Másfél év telt el edzésekkel, amikor azt láttam egy versenyen, hogy egy idős úr (még nálam is korosabb) furcsa: felemás ütőborításával és stílusával alaposan megzavarja lényegesen fiatalabb és jobb mozgású ellenfeleit. Le is győzi őket.

Ma már én is ilyen jellegű ütőt használok.